Széchenyi István Egyetem, Győr

Széchenyi István Egyetem, Győr

Az Európai Unió Leonardo da Vinci Mobilitási Programja

Tempus Közalapítvány

A Határtalan Építészet 3. projekt befejeződött

2014.05.31. 14:58 leonardo.sze

plakát20140617_600.jpg

2014. május 31-én a Széchenyis István Egyetem harmadik pályakezdő építészeknek kiírt Leonardo da Vinci mobilitásai programja hivatalosan befejeződött. A szervezők jelenleg a záróbeszámolón dolgoznak. A programban 13 frissdiplomás építésznek tudtunk segíteni külföldi szakmai gyakorlatot szerezni Európa különböző országaiban.

A Leonardo da Vinci program nem csak Egyetemünkön de egész Európában is befejeződik. A program által nyújtott támogatások beépülnek az Erasmus rendszerbe. A Széchenyi István Egyetemen elérhető szakmai gyakorlati ösztöndíj lehetőségekről továbbra is tájékozódhattok a Nemzetközi Mobilitási Iroda weboldalán, vagy személyesen az irodában, ahol Mészáros Márta és Lazányi Andrea szívesen válaszolnak kérdéseitekre.

Üdvözlettel
Horváth Tamás, Mészáros Márta és Molnárka Gergely
Széchenyi István Egyetem,
Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék

komment

Címkék: mindenkinek határtalan építészet 3

Barcelonai gyakorlat, záróbeszámoló

2014.05.26. 15:12 leonardo.sze

Kraszlán GergelyXavier Vilalta Arquitectura, Barcelona, 2013.11.11 - 2014.05.11.

Diplomám megszerzése után szerettem volna kipróbálni magam egy idegen szakmai környezetben, külföldön. Úgy gondoltam pályám megkezdésének jó alapot adhat a látóköröm kiszélesítése. A Leonardo Mobilitási Projektről már korábban hallottam az egyetem alatt, és tudatosan készültem rá, hogy részt veszek benne. 

XVA –Xavier Vilalta Arquitectura

01k.jpg

Az iroda

A fogadó irodám egy 2004-ben alapított kis létszámmal működő építész, tervező iroda, amely Barcelona központi részében működik. Xavier Vilalta, a vezető építész egy fiatal, ambiciózus személyiség. Tervezési tevékenységük az utóbbi években Afrikára és a Közel-Keletre koncentrálódott, de az ott létem alatt egyre több hazai megrendelés érkezett.

Az interneten keresztül találtam rá az irodára, és egy online interjú után választottak ki a gyakornoki pozíció betöltésére. A gyakorlatom alatt hat nagyobb projektbe kapcsolódtam be. A fél év alatt a tervezői munka minden részével volt szerencsém találkozni, a koncepciótervtől kezdve a kiviteli részlettervekig.

Munkák

ACA Lekki Housing – Nigéria

Az első projekt volt, amibe megérkezésem után rögtön bekapcsolódtam. A feladat Nigériában egy 350 lakásos lakóépület együttes létrehozása volt. A koncepció kialakulása után érkeztem meg, így én a helyszínrajz megrajzolásával, az egyes lakástípusok alaprajzaival dolgoztam, majd a háromdimenziós modellezés, és látványtervek elkészítése volt a feladatom. A terv egy zártkörű pályázatra készült.

02k.jpg

ACA Lekki Housing látványtervek

Entoto house – Etiópia

A második munka, amibe szintén a tervezés közben kapcsolódtam be. A koncepció teljesen kialakult már, amikor elkezdtem vele dolgozni. A feladatunk egy meglévő villa felújítása volt, melyet a tulajdonosok a későbbiekben kiadó apartmanként működtetnének, és egy új lakóépület kialakítása a tulajdonos családja számára. Az én dolgom a kissé kaotikus háromdimenziós modell letisztítása volt, majd belsőépítészeti részletek megrajzolása. Ezután a végleges látványtervek elkészítése. Januárban pedig befejeztük az épület kiviteli terveit, összeállítottuk a kiviteli tervdokumentációt.

03k.jpg

04k.jpg

Entoto house látványtervek

Hotel Tirvia – Spanyolország, Katalónia

Ez volt az első projekt, amivel az elejétől kezdve foglalkoztam. A feladat egy kis apartmanokból álló hotel kialakítása Katalónia északi részén a Pireneusok lábánál, egy hegyoldalban. A koncepció alapötletét egy hagyományos, kőből épített zöldtetős helyi épülettípus a „Cabana de volta” újragondolása adta. Meghatározó volt a természet közeliség, a természetes anyaghasználat és az épületek fenntarthatósága. Külön kihívás volt, hogy a terület jelenleg mezőgazdasági besorolású, így a szabályozási terv módosításával is foglalkoznunk kellett. A koncepció kialakítása után a prezentációk során a terv elnyerte az ügyfelek és hatósági képviselők tetszését is. Egy végső prezentációra tablókat állítottunk össze, és makettet is készítettünk a helyszínről.  

05k.jpg

06k.jpg

Hotel Tirvia látványtervek

Porsche bemutatótermek (koncepció)

Az irodavezető felkérést kapott, hogy részt vegyen a Porsche cég konferenciasorozatán Barcelonában. Megbízták őt, hogy állítsunk össze egy koncepciót arra, hogy hogyan is nézhetnek ki egy autószalon, megszokottól eltérő ötletekkel megvalósítva. A helyszín fiktív volt. Az alapötletünk az volt, hogy egy autószalont egy természet közelibb környezetben rendezzünk be, és a járművek a fedett és nyitott terekben elszórtan elhelyezkedve az őket körülvevő elemekkel együtt nyújtsanak egyfajta vásárlói élményt az embereknek. Egy prezentációt állítottunk össze, sémákkal, fenntarthatósági ábrákkal, néhány látványtervvel.

07k.jpg

Porsche bemutatótermek

Eixample apartman hotel (koncepció) – Spanyolország, Katalónia

Barcelonában egy befektetéshez kezdtünk el egy koncepciótervet kialakítani. Annyi volt adott, hogy az Eixample negyed egy jellegzetes, Ildefons Cerdà által megálmodott nyolcszögű tömbje lenne a tervezési helyszín. És a tervezési feladat pedig egy apartman hotel 50 szobával. Először megismerkedtem a hely történelmével, építészetével, majd egy részletes koncepciót alakítottunk ki, mely kitért minden kapcsolódó dologra, mint például az optimális telekválasztás, kialakítási lehetőségek, közlekedőrendszerek, lakástípusok, fenntarthatóság.

Lo+demoda belsőépítészeti terv – Spanyolország

Ez volt az utolsó munka, amivel kinn foglalkoztam. Egy helyi cég felkért minket, hogy tervezzünk nekik egy belsőépítészeti arculatot. Több, helyen készülnek Spanyolországban üzletet nyitni. A termékpalettájuk széles, az elektronikai eszközöktől kezdve, ruházati cikkek, bútorok, és sok minden más megtalálható rajta. Ebből adódóan volt összetett a feladat, illetve amiatt, hogy a helyszínek sem voltak még adottak.  Egy modulrendszerre épülő koncepciót hoztunk létre. Lekerekített sarkú dobozok alkották a rendszer, kétféle mérettel. Ezekből hoztunk létre minden termékükhöz megfelelő bútorzatot. Átnéztük az összes terméküket, listát készítettünk a méreteikről, és megjelöltük, hogy melyik típusú bútorban tárolhatóak. A dobozokról részletterveket készítettünk, a teljes szerkezetüket és működésüket megterveztük, illetve egy fiktív üzletről látványterveket készítettünk. 

08k.jpg

ACA Lekki Housing látványtervek

Tapasztalataim

Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, amivel fél évet tölthettem el egy számomra eddig nem igazán ismert kultúrájú országban, és nagyon hasznos szakmai tapasztalatokat szerezhettem egy jó hangulatú, szakmailag magas színvonalat képviselő irodában.

A mediterrán életstílusról azt mondhatom, hogy merőben más, mint amit mi itthon élünk, de hamar lehet hozzá alkalmazkodni. Úgy éreztem az élet kicsit lassabb, mindenki nyugodtabb, de ennek ellenére a dolgok lezárulnak és elkészülnek időre. Ha ezt konkrétan a munkára nézve vizsgálom ezt, nem volt sok kapkodás, a munka azonban mindig hatékonyan folyt.

Az egyetemen megszerzett tudásomnak köszönhetően nagyon hamar beilleszkedtem az irodába, minden alapom megvolt ahhoz, hogy hasznos tagja lehessek a csapatnak. A szakmai tudásommal elégedett volt a fogadóiroda is. Sok mindent tanultam, alapvetően az építészeti gondolkodásmódjuk hasonlított ahhoz, amit én is megszokhattam és közel áll hozzám. A szakmai számítógépes ismereteim rengeteget fejlődtek, és természetesen rendívül hasznos tapasztalat volt látni azt, hogy hogyan folyik az építészeti munka egy másik országban nemzetközi projekteken, egy kis nemzetközi csapattal. Szerettem azt, hogy már az első napoktól kezdve meghallgatták a véleményemet a munkával kapcsolatban, kaptam annyi szabadságot, hogyha úgy gondoltam, hogy a terv valamely eleme nem megfelelő, vagy lehetne jobb is, kidolgozzak egy másik lehetőséget, és amennyiben meggyőztem őket, akkor azzal folytattuk a munkát. A munka nem egy gépies folyamat volt, hanem sokkal inkább egy hasznos szakmai párbeszéd. Úgy gondolom, hogy a kint létemmel egy életre szóló tapasztalattal lettem gazdagabb, és ez sokat fog segíteni a jövőben is.

Gyakorlatom helyszíne Barcelona is nagy hatással volt rám. Az állandóan lüktető városi élet és a csendes kikapcsolódásra alkalmat adó hangulatos, olykor rejtett terek, helyek egyfajta keveréke. Egy időben van jelen régi és új, a hagyomány, és a nyitottság a fejlődésre. A főnököm Xavi említette többször, hogy ő már sok helyen élt, de ennél jobbat, mint Barcelona nem talált még. Én még nem éltem túl sok helyen, de egyet értek vele abban, hogy sok szempontból nézve is egy kellemes pontja ez a világunknak.

09k.jpg

10k.jpg

Barcelona

komment

Címkék: xvstudio határtalan építészet 3 kraszlán gergely

Badeni gyakorlat, záróbeszámoló

2014.05.23. 09:30 leonardo.sze

Borsai ÁrpádArchitekturbüro Krizmanics, Baden bei Wien, 2013.11.04 - 2014.05.05.

Kezdetek

A Leonardo da Vinci programra való jelentkezés ötlete már az egyetemi éveim alatt felmerült bennem. 2012-ben a diploma abszolválásának és átvételének évében sajnos elmulasztottam a jelentkezést. Szerencsémre azonban 2013-ban ismét adódott egy lehetőség. Az egyetem a megüresedett helyekre pótjelentkezést hirdetett meg, így a szükséges dokumentumok gyors összeállításával és benyújtásával jeleztem a programban való részvételi szándékomat. 2013 nyarán kerültek kihirdetésre az eredmények. Mikor megtudtam, hogy elnyertem a programban való részvételt, nagyon megörültem, azonban tudtam, hogy nagyon sok még a teendőm. A pótjelentkezés miatt a programban való részvétel csak meghatározott ideig volt nyitott számomra, így az első és legfontosabb dolgom egy gyakorlati hely gyors találása volt. Mivel a német nyelv számomra kézenfekvőbb volt, mint az angol, ezért a jelentkezési dokumentációmban a három lehetséges célországnak Ausztriát, Svájcot, és Németországot jelöltem meg. Lehetséges gyakorlati helyek keresését már az ösztöndíj pályázat jelentkezési időszakában elkezdtem. Ebben az egyetem által létrehozott külön honlap és linkgyűjtemény is segítségemre volt. A Leonardo pályázathoz kötődő blog számtalan leírást tartalmaz, mely nagy segítséget nyújtott a teljes pályázati és gyakorlati időszak folyamán.

A három ország közül is elsősorban Ausztriát és Svájcot preferáltam, ezért a legtöbb jelentkezést is e kettő országba nyújtottam be. Jelentkezések során elsősorban olyan irodákat kerestem, ahol úgy éreztem, hogy szakmailag és nyelvileg is továbbfejlődhetek. A gyakorlati hely keresése során az irodák egy részét az internet segítségével az adott országnak megfelelő hivatalos munkaportálokon és építészkamarákon keresztül kerestem. Másodrészt pedig híres építészek irodáihoz nyújtottam be a jelentkezésem. A híresebb irodák közül Peter Zumthor irodáját említeném meg példának. A jelentkezés első lépése mindig az adott iroda tevékenységi körének és portfóliójának átnézése, feltérképezése volt. Csak ezután nyújtottam be a jelentkezésem.

Utólag visszatekintve a jelentkezések során Svájccal kapcsolatban az volt a tapasztalatom, hogy elég zárt közösség és a magas nyelvi követelmények (helyi dialektusok ismerete) mellett megkövetelik a helyi jogszabályok jó ismeretét is. Több jelentkezés kiküldése és felvételi elbeszélgetés után végül egy Bécs melletti kis településen Baden bei Wien-ben sikerült egy jó hírű irodánál helyet kapnom.

A gyakorlati hely megtalálása és a szerződések megkötése után a következő feladatom a szálláskeresés volt a gyakorlat időtartamára. Ez nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltam. A keresés során minden szálláslehetőséget figyelembe vettem a kollégiumi férőhelyektől az albérletekig. Mivel sajnos kollégiumi férőhelyet a közelben nem kaptam, ezért az albérleteket kezdtem el nézni. A keresésben az iroda többféle módon is segítségemre volt. Tippeket és lehetőségeket mondtak, illetve ők is érdeklődtek a nevemben. Mindemellett az internet és újsághirdetések segítségével próbáltam a megfelelő szállást megtalálni. Az albérletek keresése során az ausztriai viszonylatban is magasabb árak mellett a legnagyobb gondot a határozott időre (3 év opcionálisan 5 évre hosszabbítható) szóló szerződések jelentették. Ezen szerződések legkorábban az első bérleti idő letelte után voltak felmondhatók 3 hónapos felmondási idővel. Számtalan albérleti lehetőséget megnéztem, de sajnos a tulajdonosok mindegyike elzárkózott a fél éves időtartamra vagy határozatlan időre szóló szerződés lehetőségétől. A másik problémát az ingatlanpiacon jelentkező albérletek iránti nagy igény jelentette. Sajnos ezzel kapcsolatban egy kisebb incidens is történt velem a keresgélés során, de végül minden jóra fordult, mikor az interneten keresztül egy jónak ígérkező lehetőséget sikerült találnom. Telefonos megbeszélés során a szállásadó közölte, hogy szeretne személyesen is találkozni velem mielőtt kiadná az albérletet, így azonnal kiutaztam Badenbe. Az elbeszélgetés során minden a lehető legjobban alakult és a gyakorlat megkezdése előtt sikerült az albérleti szerződést megkötnünk.

Baden bei Wien

A gyakorlat megkezdése előtt számtalanszor kellett a településen járnom. Ennek elsősorban az interjú, az irodával és az egyetemmel megkötendő háromoldalú szerződés és a megfelelő szálláslehetőség felkutatása volt az oka. Baden mindössze 26 km-re fekszik Bécstől déli irányban, gyakorlatilag a bécsi erdő szélén. Lakosságát tekintve kb. 20 ezer fő. A városban meglehetősen magas az életszínvonal, mely a szolgáltatásokban is tükröződik. Szabadidőm mindig a város és környéke látványosságainak felkutatásával töltöttem. Baden egy szép, meghitt, aranyos, világhírű gyógyfürdő- és üdülőváros. A városban található a nevezetes Römer Therme, mely mai formájában egy a Biedermeier időszakban épített medencéből lett kialakítva. A termálfürdő a termálmedence mellett számtalan egyéb felfrissülési lehetőséget is kínál az idelátogatók számára, mint például különféle masszázsok, gyógykúrák, vizitorna, stb. A város másik fürdő nevezetessége a városi strand, mely szintén termálvízével, és homokos „tengerpartjával” csalogatja az idelátogatót. A gyakorlat ideje alatt sajnos csak kívülről volt lehetőségem megszemlélni a strandot, mivel csak szezonálisan üzemel. A strand egy Artdeco stílusú épületen keresztül közelíthető meg.  Az óváros sok csodaszép és nevezetes épületet tartogat az idelátogatóknak. Ezen épületek közé tartozik a városháza, a városi színház, a St. Stefan templom, a Römer Therme épülete, Beethoven háza vagy a Ferenc József császár Múzeum. A város határán, impozáns és vendégcsalogató környezetben található Baden híres kaszinója.

A települést óvárosi része mellett számtalan park is szépíti, melyek közül a leghíresebbek a cirka 8 hektáron elterülő Doblhoffpark illetve az 52 hektáros Kurpark. A Doblhoff parkban könnyű séta tehető és itt található Európa legnagyobb rózsakertje is. A rózsakertben több mint 600 rózsafaj és mintegy harmincezer rózsafa található. Mivel sajnos a rózsák júniusban és októberben virágzanak, így nem nyílt számomra lehetőség, hogy virágzás közben is megtekinthessem a parkot.

A település parkjai és óvárosa mellett borairól is igen híres. A város környékén nagyjából 340 hektáron folyik szőlő és bortermelés, mely jelentős bevételi forrást jelent az itt élőknek.  A megtermelt bor jelentős része ~80%-a fehérbor és ~20%-a vörösbor.

01_600x120.jpg

02_600x120.jpg

03_600x120.jpg

Baden képekben

Iroda

Az irodát a cég tulajdonosa és vezetője László Krizmanics 1989-ben alapította. Az iroda jelenleg 15 főnek biztosít állandó munkát. Elsősorban hotelek, irodaházak, lakóparkok, luxus társasházak, szociális és egészségügyi intézmények valamint középületek tervezésével foglalkozik. A megrendelői kör többnyire magánszemélyek és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó beruházó cégek. A cég európaszerte gyűjti megrendeléseit. Többek között készítettek már terveket Bulgáriába, Csehországba, Észtországba, Horvátországba és Magyarországra is. Megérkezésemkor több projekt is futott egyidejűleg. A nagyobbak közül egy 97 lakásos lakópark és óvoda, egy Zwölfaxingba tervezendő 29 lakásos lakópark, egy schwechati 87 lakásos társasház és  egy hainburgi orvosi központ említendő meg. Az iroda a koncepciótervektől a kiviteli tervek készítésén át, az építkezések építészeti projektmenedzselésével is foglalkozik. Az iroda 2-3 fős csapatokból szerveződik, melyeknek mindegyike egy-egy projektért felelős. Minden csapat a vezető tervezőnek felel. A csapatokon belül is van egy projektvezető, aki az elvégzendő munkákat koordinálja napi szinten. Én egy kétfős csapatnak voltam az egyik tagja. Vezetőm az iroda egyik legrégebbi tagja és az egyik legnagyobb tapasztalattal bíró építész volt. Ketten voltunk felelősek a Schwechatban építendő 87 lakásos társasház és a Zwőlfaxingban létesülő 29 lakásos lakópark terveiért. Mindegyik projekt már túl volt az engedélyeztetésen, így én a kiviteli tervek kezdetén kapcsolódhattam be a munkafolyamatba.

Zwölfaxing - 29 lakásos lakópark

A gyakorlatom kezdetekor csak kisebb munkákat (eladási-, internetes tervek készítése, költségvetés kiírás), munkafolyamatokat (kiviteli tervek kótázása, konszignációs tervek készítése, stb.) bíztak rám. Az így eltelt idő jó lehetőséget biztosított számomra, hogy ismerkedhessek az irodai környezettel, a mindennapokkal, a kollegákkal és szokásaikkal, a német nyelvvel és az irodában zajló projektekkel. Ezután kapcsolódhattam be az iroda egyik főbb munkájába, egy Zwölfaxingban létesülő 29 lakásos lakópark terveinek elkészítésébe. A lakóparkot egy magán beruházó építteti. A projekt három darab, egyenként 9-10 lakást magába foglaló épületből áll. Az épületek az utcaszint alatt elhelyezkedő mélygarázzsal kapcsolódnak egymáshoz. Mivel az engedélyezési eljárás lezárultával csatlakoztam, így egyik fő feladatom az eladási tervek elkészítése és azok megjelenésének megtervezése volt. Miután az eladási tervek elkészültek és a megrendelő is jóváhagyta őket, foghattunk csak neki a kiviteli, a különféle konszignációs tervek és a költségvetés kiírás elkészítésének.

04_600x120.jpg

Wohnanlage in Zwölfaxing

Alanova - Schwechat - 87 lakásos társasház

Megfigyeléseim alapján Ausztriát a nagy építési és beruházási kedv jellemzi. Ennek köszönhetően az építésziroda kettő ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég által egy schwechati társasház terveinek elkészítésére kapott felkérést. A tervezési terület Schwechat belvárosi részében található. A telek a főutcáról közvetlen megközelítési lehetőséggel rendelkezik. Korábban a telken több épület is állt, melyek egy kivételével elbontásra kerültek. A társasházban 87 lakás, egy üzlet és a hozzájuk tartozó közös helyiségek és egy kettőszintes mélygarázs kapott helyet. A tulajdonosok a lakások egy részét kiadásra, másik részét pedig eladásra szánják.

A gyakorlati időm egyharmadánál volt lehetőségem ebbe a munkába bekapcsolódni. A tervezési fázis ebben az esetben is túl volt már az engedélyeztetésen, így szintén a kiviteli tervek készítésében vettem részt. Ebben a szakaszban kollegámmal többször is lehetőségem nyílt az építési helyszínen járni, az elvégzendő feladatokkal megismerkedni és az épületet építés közben látni. Az építési megbeszélésekbe is betekintést nyerhettem, így későbbiekben többek között feladataim közé tartozott a szakági tervezőkkel (gépész, elektromos tervező, statikus) való egyeztetés is és az egyes munkafolyamatok önálló elkészítése.

05_600x120.jpg

06_600x120.jpg

07_600x120.jpg

Alanova – Wohnen auf historischem Grund

Utószó

A gyakorlat elmúlt fél éve alatt sok-sok élményben volt részem és számtalan új ismerettel, tapasztalattal gazdagodtam az élet minden területén. Az ösztöndíjprogram a szakmai továbbfejlődés mellett lehetőséget nyújtott egy nép kultúrájának, szokásainak megismerésére, nyelvének jobb elsajátítására és új barátságok kötésére. A gyakorlat egészét pozitívan éltem meg és egyik legörömtelibb élménye számomra, hogy letelte után az iroda a jövőjét továbbra is velem képzeli el.

A Leonardo da Vinci mobilitási programot remek lehetőségnek tartom és mindenkinek ajánlom. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatását és segítségét mindazoknak, egyetemi dolgozóknak és oktatónak, akik mindezt számomra lehetővé és elérhetővé tették. Köszönöm!

komment

Címkék: határtalan építészet 3 borsai árpád architekturbüro krizmanics

Londoni gyakorlat, záróbeszámoló

2014.05.19. 15:39 leonardo.sze

Mózes ÁdámForbes Massie, London, 2013.11.04 - 2014.05.02.

Iroda

A gyakorlatomat Londonban, a Forbes Massie látványtervező irodában töltöttem. Számos sikertelen próbálkozás után tőlük kaptam az első pozitív visszajelzést a portfóliómra, és gondoltam mivel érdekel a téma, kipróbálom magam benne. Skype interjún keresztül tudott a főnök egy kicsit jobban megismerni mielőtt kiutaztam volna. Már elsőre szimpatikus volt a személye. A cég 2003-ban Aberdeenben alakult, de 2009-ben Londonba helyezte át a székhelyét. A Forbes számos neves építészirodával van munkakapcsolatban, mint a Foster and Partners, John Pawson, Schmidt Hammer Lassen, Duggan Morris. Olyan terveken dolgoznak, amik számomra is szimpatikus építészetet képviselnek. A stúdió nem feltétlenül a fotórealisztikusságot tartja a legfontosabbnak, inkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy a kép átadja a terv sugallta hangulatot és mondanivalót.

irodam.jpg

Munka

Érkezésem napján egyből bele kellett vetnem magam a munkába, egy sanghaji projekten dolgozott éppen a főnök. Próbáltam felvenni a ritmust és a munkamódszert, amit bizonyítottan bevált már a cégnél. Ez kezdetben okozott némi nehézséget, mivel más programmal dolgoztam korábban. Szép lassan megismertem a fortélyokat, amiktől egyedi hatásúak a képei. Ahogy bizonyítottam, egyre inkább betekintést engedett a cég stratégiájába, és egyre közvetlenebb viszony alakul ki köztünk. Ő volt az első biztos pontom Londonban. Kicsi volt a csapat, így könnyebb volt a beilleszkedés. Azóta bővül a létszám. Olyan emberekre van szükség a csapatban, akikre a művészi és technikai érzek mellett emberi oldalon is lehet számítani. Londonban a gombaszerű növekvés teljesen megszokott, rengeteg az új épület. Jó volt látni egy jól működő csapat erejét, így sokkal egyszerűbben teljesíthetőek a határidők. Persze azért stresszhelyzet és nehézségek akadnak így is bőven, de próbálok erős maradni. Az hogy megbecsülnek, számítanak rám mindig energiát ad és frissült erővel állok az újabb kihívások elé.

render1m.jpg

render2m.jpg

A legfontosabb dolog, amit a munka vizuális oldala mellett megtanultam, hogy hogyan szervezzem meg egy projekt lefolyását, hogy osszam be az időmet és az iroda humánerőforrásait, illetve hogy hogyan kommunikáljak a megbízókkal. Mivel élvezem ezt csinálni, illetve megszerettem a csapatot, úgy döntöttem, hogy egy ideig szeretnék maradni a cégnél. A munka sok kihívást tartogat, sok érdekes embert ismerhetek meg, illetve önbizalmat is szerezhetek a karrieremhez.

render3m.jpg

Volt egy időszak amikor a Duggan Morris Architects-nél egy irodán belül dolgoztunk, sok volt a közös projekt, így sokkal egyszerűbb volt egyeztetni a változásokat. Mivel szinte együtt éltünk velük, péntekenként projekt beszámolókon vettünk rész, elég jól megismertem őket. Az építészet, amit képviselnek, a munkatársak, az iroda és a főnök is nagyon szimpatikusak voltak. Azt hiszem hasonló irodában tudnám elképzelni magam a későbbiekben. Mindig is a művészi és a kreatív oldala érdekelt jobban az építészetnek, és ez az a típusú iroda, ahol ez felszínre törhet.

render4m.jpg

Duggan Morrisnak készített látványtervek

London

Londonra sosem úgy tekintettem, mint a leginkább vágyott úti célra, de a kint létem alatt megszerettem az előnyeivel és a hátrányaival együtt. A legfontosabb, ami megfogott a sokszínűsége, minden kerület tartogat valami újdonságot. Mint a legtöbb nagyváros, London is rengeteg szórakozási és kulturális lehetőséget biztosít. Az angolok mentalitásából is sokat lehet tanulni, sokkal egyszerűbb, letisztultabb az észjárásuk, ezáltal szerintem hatékonyabb teljesítményt lehet elérni.

london1m.jpg

Közben a konkrét építészeti tervezést sem hanyagolom, jelenleg is egy pályázaton dolgozunk az egyik kollégámmal, aki szintén építész. Illetve korábban egy másikkal London elhagyatott tereit revitalizáló ötletpályázaton vettünk részt. Hétvégente, ha tehetem London tágabb környezetet is célba szoktam venni. Nagyon könnyen megközelíthető a tengerpart, illetve akad egy két gyönyörű város is a közelben. Bristol tetszett eddig a leginkább. A kollégákkal, illetve azzal a pár magyar ismerőssel szoktam találkozni, akit innen vagy otthonról ismertem meg. Mivel sok magyar el Londonban, gyakran szerveznek magyar koncerteket, programokat a városban, ez sokszor jól tud jönni a honvágy csillapítása érdekében.

london2m.jpg

Szeretném megköszönni a Leonardo programnak, hogy támogatást nyújtott a gyakorlat ideje alatt. És mindenkinek ajánlom a külföldi gyakornoki tapasztalatszerzést. A munkatapasztalat megszerzése mellett nagyon jó önismereti tréning is lehet.

komment

Címkék: határtalan építészet 3 mózes ádám forbes massie

Eisenstadti gyakorlat, záróbeszámoló

2014.05.15. 13:58 leonardo.sze

Kerekesné Riczó VeronikaArchitekturbüro Piniel, Eisenstadt, 2013.11.05 - 2014.05.05.

Kezdetek

A kiválasztott építészirodát a korábbi, soproni meglévő munkahelyemen keresztül találtam. A nagypanelos faszerkezetű készház építő céghez egy ügyfél jött, aki Ausztriában akart építtetni. Az általa hozott tervek Eisenstadtban készültek. A Leonardo pályázat elnyerése után gondoltam megpróbálok ehhez az irodához is jelentkezni 2 másik bécsi mellett még. Mivel Eisenstadtból Architekturbüro Dipl. Ing. Alfred Piniel-től (www.arch-piniel.at) pozitív választ kaptam és hamar sikerült megegyeznünk a részletekben, ezt az irodát választottam. Bécsből az egyik irodából kaptam még válaszlevelet, de az már a határidő közelsége miatt későn érkezett.

Iroda

2014. november 5-én megkezdtem a munkát az irodában. A kollégák közül néhányukkal már korábban is találkoztam, hiszen két szóbeli elbeszélgetésen is voltam az irodában előtte. Így lettem én is a csapat tagja.

01k.jpg

Az iroda Eisenstadt belvárosában a Fő utcán van, egy kellemes hangulatú, belső udvaron át érhető el.

02k.jpg

Az irodába beilleszkedésemet türelmesen fogadták. Korábban ArchiCAD programmal dolgoztam, itt AutoCAD van használatban. Ennek begyakorlására eleinte kaptam magam mellé egy türelmes kolléganőt (Jasmina Hodzic), aki végigvezetett az irodában, megmutatta az iroda napi rutinját. Ő segített felfrissíteni az egyetemen tanult, de már régóta nem használt AutoCAD tudásomat. Egy fiktív feladaton közösen engedélyezési szintig végigmentünk, így hamar előjöttek a különbségek, amik a tervezésben, a kivitelezésben, és a tervek elkészítésében felmerülhetnek.

Projektek

A gyakorló feladat után következtek a valós projektek.

Hotel Ebinger
Az Eszterházy kastélytól 50 m-re lévő - az iroda által már korábban felújított – kávézótól (Cafe Ebinger) érkezett a felkérés, hogy az épületegyüttesben található, bérbe vehető irodákból és üzlethelyiségekből tervezzünk egy kisebb Hotelt. A földszinten a fogadó-előtér összeköttetésbe került a már meglévő kávézóval. Az emeleti szobák kialakításában az irányelvek (turistáknak és hosszú távú bérlésre is alkalmas szobák) meghatározása után szabad kezet kaptam. (Szerk. megj.: A terv várhatóan nem kerül megvalósításra, mert a kávézó üzemeltetője, Ebinger úr még az ösztöndíjam ideje alatt váratlanul meghalt.)

Újépítésű családi ház – Familie Friedl
Egy, a Friedl család számára már korábban megtervezett ház kiviteli tervének elkészítésében vettem részt közösen egy kolléganőmmel. Így a kivitelezést, a szerkezeti megoldásokat, a technológiák alkalmazását is megismertem. A terv leadása után 2 héttel már a pincefalak zsaluzásakor voltunk a vezető tervezővel és a kollégámmal helyszíni bejáráson Sieggraben-ben.

03k.jpg

04k.jpg

05k.jpg

06k.jpg

07k.jpg

08k.jpg

Általános iskola
Tervpályázat: 3. helyezés. Helyszín: Wimpassing.
A leadás előtti utolsó hajrában kapcsolódtam be az építész munkatársam (Christoph Sulyok) által tervezett általános iskola tervének elkészítésébe.

09k.jpg

10k.jpg

11k.jpg

Részt vettem egy elméleti tervezési feladatban egy jövendőbeli projekthez. Ez egy lakóegység, aminek a megvalósításán a kevésbé stresszes, leadásokkal kevésbé telített időben szoktak foglalkozni. Így erről több információt még nem oszthatok meg. Voltak kisebb, egyszemélyes munkáim, mint garázs engedélyezése, gépkocsibeálló tervezése, engedélyezése. Ezek az írásbeli dokumentáción kívül teljes egészében rám voltak bízva.

Óvoda – Unterfrauenhaid
Korábban tervpályázaton megnyert óvoda tervezése a kivitelezésnek abban a fázisában van, mikor már a részletrajzok készülnek. Ebben a projektben az anyagminták kiválasztása, azok beszerzése és a szükséges anyagmennyiségek kiszámítása volt a feladatom.

Családi ház engedélyezési terve – Reiner
Tervezési szakaszában kapcsolódtam be a Reiner család számára készülő háromszintes családi ház projektjébe. Ötleteimet szívesen fogadták. Ezt végül én vittem végig az engedélyezési eljárásig. Tervezési helyszín a magyar határ menti Sankt Margarethen.

12k.jpg

 

Mindennapok

A munkaidő (természetesen heti 40 órában) szabadon beosztható volt. Ezért hogy a családdal járó teendőket reggelente el tudjam látni, kb. 9- n10-re értem az irodába. A kollégáimat követve én is a hét első napjait hosszabbra nyújtottam, hogy aztán a péntek rövidebb legyen. A munkaidő jó hangulatban telt. A szakmai megbeszéléseken túl a személyes, baráti beszélgetések is tovább bővítették a szókincsemet. A jó idő megérkeztével munka után hetente 2-3 alkalommal általában a kastélyparkban tartottam a futóedzést.

Kirándulások

Soproni lévén nem teljesen ismeretlen a környék, de a kollégáktól több jó kiránduló ötletet is kaptam.

Eisentadt – Aussichtsturm
Erich kollégámtól kaptam a tippet az Eisenstadt melletti erdei túraútvonalról. A rövid erdei élményút végén egy faszerkezetű kilátótoronyból belátható a környék.

15k.jpg

Myra-Fälle
Muggendorf falu melletti vízesésekkel tarkított belépőjegyes kirándulóhely Myra-fälle. A túra útvonal fahidakon vezet a több száz méter hosszan lezúduló vízesés felett.

16k.jpg

Rust
A Fertő menti falu barokk épületeivel, zártsorú beépítésével kisvárosias hangulatú. A bor készítéséről híres település folyton nyüzsgő, minden második ház vendéglátóegységgel várja a turistákat. A falu közvetlenül a nádas tóparton van, a madarak háborítatlanul megfigyelhetőek a természetes élőhelyükön. Néhány bátrabb vadlúd akár a gyalogosok között sétálgat. A gólyák számára is kedvelt nyaralóhely, hiszen majd minden ház tetején lakott gólyafészek díszeleg.

17k.jpg

18k.jpg

19k.jpg

Sopron
A külföldi ösztöndíjjal általában együtt jár, hogy a saját kultúránkat, nemzetünket is megismertetjük valahogy. Tőlem is többször kérdeztek kollégáim magyarországi kirándulóhelyeket, ekkor ha fejből nem ment, akár a magyar nyelvű honlapok lefordításával igazítottam őket útba.

De a lakóhely közelsége miatt személyesen is alkalmam nyílt egy kedves kolléganőmet Sopronba invitálni. Jasmina a kisfiával érkezett, így családdal együtt jártuk be a várost, amin csak átutazott eddig.

20k.jpg

Rax
Burgenland az Alpok lábánál fekszik, így nem maradhatott ki a sorból egy hegyi kirándulás sem. Reichenau an der Rax településről induló Raxseilbahn (zárt kabinos libegő) segítségével hamar 1600 méter magasságba értünk, és onnan indultuk gyalogútra a közeli ´Otto-haus´hoz.

21k.jpg

22k.jpg

Összegzés

A külföldi ösztöndíj hatalmas lehetőséget jelent szakmai szempontból – bármelyik ágazatban. Régi korok inasaihoz hasonlóan bejárhatjuk a különböző tájegységeket, hogy az ott megszerzett tapasztalatokat akár ott helyben, akár hazahozva a tudást itthon kamatoztathassuk. A világ kitárul, nem csak szakmai értelemben, hanem minden szempontból egy nyitottabb világképpel rendelkezünk az ösztöndíj végére. A nyelvtudás bővülése is egy kellemes és hasznos velejárója a külföldön eltöltött időnek. Minden tétovázót bíztatnék, hogy ha lehetősége adódik külföldi ösztöndíjra, éljen vele, mert az élmények hosszú időre bevésődnek az emlékezetbe és sok lendületet adnak a továbbiakban.

komment

Címkék: határtalan építészet 3 kerekesné riczó veronika architekturbüro piniel

Bécsi gyakorlat, záróbeszámoló

2014.04.21. 12:44 leonardo.sze

Juhász Patrícia, Archimedia Zt, Bécs, 2013.10.15 - 2013.04.15.

A Leonardo ösztöndíj elnyerése után Bécset választottam gyakorlati helyszínnek. Esetemben a választás evidens volt: egyfelől hazámhoz, így családomhoz és barátaimhoz közel szerettem volna maradni, másfelől német nyelvterületet kellett keresnem, mivel nyelvtudásom ezt a lehetőséget engedte, valamint a dübörgő gazdaságot keresve, a jövőmet figyelembe véve választottam Ausztriát. A várost pár képpel jellemezném, de bővebb bemutatással nem hosszabbítom élménybeszámolómat, mivel az országhatárhoz közel helyezkedik el, érdemes kiutazni, és mindenkinek egy kicsit megismerkednie ennek a városnak a gazdag látnivalóival.

01_600x120.jpg Bécs

Az irodáról

Az Archimedia Zt. GmbH építészirodában találtam gyakornoki állást. Ez a pozíció – nagy örömömre - már az első héten kiderült, hogy többet rejt magában, mint amire számítottam. Az iroda 10-12 főből áll: 20, 30, és 40 heti óraszámban dolgozó építészekből, építészgyakornokokból, és a titkárságból. Ami engem illet, egyike voltam azoknak, akik viszonylag sok időt töltöttek az irodában, ugyanis heti 40 órát voltam bent az irodában!!! Igen… ez itt soknak számít. Úgy tartják, hogy ezen felül romlik a koncentráló képessége az embernek, és csak felesleges hibák kerülnek a tervbe, amit később túl sok időbe kerül korrigálni, így ezt a határt húzták meg az irodánkban. (Zárójelben megjegyezném, hogy más irodákban is eszerint az elv szerint dolgoznak, de az ellenkezőjére is van példa, ezért szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyen jól szervezett, élhető, és hatékony munkamorálban találtam magam.)

Az irodát két projektvezető irányítja. A mi projektvezetőnk 10 éves munkatapasztalattal rendelkezik, a másik 40 évessel. Egymást támogatva vezetik a hétköznapi munkásságunkat. Az pályázatokat, tanulmányokat és előterveket egy harmadik tapasztalt építész a kreatív designerünk végzi a mellé rendelt embereket irányítva. Az ő feladata a látványtervezés, 3D-s ábrázolás. A 2D-s terveket javarészt AutoCad-del készítjük el. Számomra ez a program kevésbé volt ismert, de a tapasztaltabb munkatársaimtól elegendő segítséget kaptam a program elsajátításához. Összességében egy nagycsaládként működve dolgoztunk. Mindenki segítőkész volt, és a nyelvi akadályokat leküzdve sikerült beépülnöm a csapatba.

02_600x120.jpg munkában – közösségben

A projektről

Hozzávetőlegesen egy 20 000 m2 nettó alapterületű társasházon dolgoztam, az engedélyezési tervtől, a kiviteli tervekig. A projekt az engedélyezési terv kidolgozási tervfázisában volt, mikor én az irodába kerültem, így sajnos a kreatív tervezésről lemaradtam. Ezen kívül, viszont minden feladatrészbe beleláttam, a költségvetés-számítástól, a részletrajzokon keresztül, a projektvezetésig. A projektet, ami szerves része lett az életemnek a Wohndelta Alte Donau fantázianevet kapta. Ez a társasház körülbelül 7 620 m2 alapterületű, 138 lakást számláló, összesen körülbelül 12 250 m2 lakóterülettel rendelkező épület, melyhez szervesen hozzá csatlakozik még többek között wellness részleg, üzlethelyiségek, kétszintes mélygarázs, és egyéb kiszolgáló helyiségek. Már a számokat hallva is tudtam, hogy gyorsan meg kell ismernem az épületet, mert nem kevés lemaradást kellett behoznom a többiekkel szemben. A terv az engedélyezési tervek kidolgozása közepette járt, így az épület arculata már kialakult, de a részletek még kezdetlegesek voltak. Gyakorlati időm alatt ebben segíthettem én az iroda munkáját. A projektről a szerződésében megfogalmazottak szerint több információt sajnos nem áll módomban közzétenni. A társasház építésének megkezdése után – ami 2014. nyár közepére tehető – az építésziroda honlapján már elérhetőek lesznek az alaprajzok, a lakástípusok, és a terv fő vezetőszálai.

Egyéb tapasztalatok

„Milyenek az osztrákok, milyen velük dolgozni?” Ez volt az első kérdések egyike, amikor otthoni ismerősökkel találkoztam. A válaszhoz pedig fél év eltelte kellett.

A munkatársaim között akad osztrák-arab, horvát-osztrák, siegeni német, sváb, bulgár, és burgenlandi származású ember is, viszont az operaénekes bécsit sem szabad kihagyni a sorból, vagy az Indiában született echte osztrákot… és akkor megérkezett a magyar. A neveket hagyjuk is, hetekig tartott mire helyesen kimondtam őket. Nem azért, mert bonyolultak voltak, hanem mert ők nem képesek artikulálva, érthetően közölni az újonccal a tisztes nevüket – vagy nekem tűnt idegennek, és érthetetlennek elsőre az izgalmak között, az ismeretlen világban.

Első 1-2 hétben a puhatolózva fordultak hozzám:
„Mit tanulhattam meg a magyar építész képzés keretein belül? Milyen mélyek a műszaki ismereteim? Mennyire kifinomult az emocionális intelligenciám az építészet perspektívájában?” – irányultak felém az első kérdő tekintetek, illetve az állásinterjún is az egyik fő kérdéscsoport eköré fonódott.
Hiába jöttem a szomszédból itt mindenki tud újat mutatni, sőt el is várt teljesíteni. A puhatolózás az első leadással ért véget. Ekkor egyértelműen kiderült, hogy ki milyen beállítottságú, illetve, hogy hol tart a terv, és melyik feladat elvégzésére van igazán szükség az adott tervfázisban. Nem volt apelláta… dolgozni kellett, és hatékonyan!
Leadás után ismét jöttek a hétköznapok; a munkatársakból barátok lettek, az egyik céges összejövetel érintette a másikat, és végül egy jól működő csapatban találtam magam.
A pozitív tapasztalatom alapján azt tudom tanácsolni, hogy 10-12 fős építésziroda ideális egy építészgyakornok számára, és a közepes méretű irodákat ajánlanám munkahelyként is; ugyanis a kollégákkal kellően fenntartható a napi kapcsolat, és elég ember áll rendelkezésre egy komolyabb projekt kidolgozásához is.

03_600x120.jpgszabadidő

Az ifjúsági szállót, ahol az ösztöndíj ideje alatt laktam kint élő - Széchenyi István Egyetem volt hallgatói- Molnár Nikolett és Kovács Dániel ajánlották. Nekik ezúton is megköszönném a barátságukat, és a nehezebb időszakokban azt a lelki támogatást, amit tőlük kaptam, illetve a munka utáni kellemes hangulatú borozgatásokat.

04_600x120.jpg kirándulások

Szabadidőmet leginkább fotózással, városjárással, német nyelvű könyv olvasásával töltöttem, de havonta egyszer a munkatársaimmal csapatépítő vacsorán is részt vettem. Kiállításokra, múzeumokba is eljutottam Bécsben tartózkodásom alatt.

05_600x120.jpg kikapcsolódás

Az elején feltett kérdésre lassan körvonalazódott a válasz. Hogy milyenek? Lényegében semmiben nem különböznek tőlünk. Itt ugyanúgy vannak jobb napok, aminek örülni kell, néha rosszabbak, amiken túl kell lenni, de mindenhol ugyanaz a nap kel fel, és nyugszik le, csak valahol később hagyja el a horizontot…

A külföldi szakmai gyakorlatom legnagyobb előnye, hogy korlátlan időre munkatársként felvettek ebbe az irodába, így további tapasztalatra tehetek szert. Hogy meddig maradok, ki tudja…, de egy részemmel jó ide tartozni, még ha sokszor haza is húz a másik felem… A távol-jövőre még nem tudok tervezni, de 1-2 éven belül hazai munkavállalásban gondolkodom, bízva abban, hogy Magyarországon is előnyre tehetek szert a külföldön szerzett munkatapasztalatommal. Köszönöm a Leonardo Mobilitási Projektnek, és lebonyolítóinak a segítséget, amivel diploma után szinte azonnal a végzettségemhez mérten elhelyezkedhettem, és külföldön szakmai gyakorlatra tehettem szert.

komment

Címkék: határtalan építészet 3 juhász patrícia archimedia zt

Gyakorlat La Speziaban, záróbeszámoló

2014.04.15. 12:12 leonardo.sze

Péhl JuditKK Architetti Associati, La Spezia, 2013.10.01 - 2014.03.30.

A Leonardo programra való jelentkezésem fő motivációi a kalandvágy és a választott célpontról, Olaszországról őrzött szép emlékek voltak. Korábbi nyaralások során annyira beleszerettem az országba, mely megszámlálhatatlanul sok építészeti és természeti kincset rejt, hogy álmodoztam róla talán egyszer kiköltözöm. De tudtam, hogy ez nem az a hely ahol jól megfizetnek és talán a gyakorlat után is dolgozhatnék. Ami ellene szólt még, hogy egyáltalán nem beszéltem a nyelvet. A sors mégis úgy hozta, hogy teljesült az álmom, hacsak fél évig is, de Olaszországban élhettem és a szakmámban szerezhettem tapasztalatokat.

Az olaszok híresek közvetlenségükről, lazaságukról. Délután megteltek a belvárosi utcák emberekkel, mindenki gondtalanul, jókedvűen sétálgatott, összetalálkoztak ismerőseikkel, beszélgettek. Mindezt a családtagként kezelt kutyáikkal tették, akiket még a boltokba is bevihettek. Gyakoriak voltak a rendezvények, a belvárosban és a tengerparton egyaránt. Az én munkatársaim kivételek voltak. Nagyon sokat dolgoztak, az ő életük az építészet volt. Egy-egy nehéz, fárasztó leadás után mindig újult erővel és lendülettel vágtak bele a következő projektbe. Az idegen nyelv viszont a gyengéjük volt, ami általános jellemző Olaszországban. Kevés időt fordítottak rá, hogy angolul kommunikáljanak velem. Nem nyíltak meg felém és így én sem feléjük. Amikor kimentem célom volt az olasz nyelv tanulása, de önszorgalomból nem jutottam messzire.

Munka

A gyakorlati helyemet Olaszország egyik nyugati kikötővárosában, La Speziában találtam meg a KK Architetti Associatinál. Az irodában mindösszesen három építész dolgozott. Két alapító tagja Simone és Tiziana voltak. Főként olasz és nemzetközi tervpályázatokkal foglalkoztak, valamint azok további tervein dolgoztak. Egy ilyen sikeres terv nyomán akadtam rájuk egy építész weboldalon.

Első feladatként egy korábban megnyert pályázat terveit kellett tovább folytatnom. Ez egy többszintes társasház volt La Spezia Valdellora nevű városrészében. Kezdetben szerkesztési feladatként ajtókat és ablakokat konszignáltam. Alaprajzi módosítások is voltak a terven a megrendelő igényei szerint, majd minden lakástípusról értékesítési alaprajzokat csináltam. Az épületet kívülről homlokzati panelok burkolták, melyek koncepciója az erős vizuális hatás keltése volt, ehhez színsémákat készítettem.

1k.jpg

Valdellora

Egyik nap újabb nyertes pályázat került elő, melyhez elérhetővé váltak az anyagi források, így sürgősen el kellett készítenünk a részletes terveket. Ez egy összetett urbanisztikai projekt volt egy Villa Verucchio nevű településen. Ezen belül egy tér, egy interaktív park és egy parkoló kidolgozása volt a feladat.

2k.jpg

Villa Verucchio

A következő munkám egy olasz stílusú típusüzlet és étterem belső terének megmodellezése volt, amihez meg kellett tanulnom a Rhinoceros nevű programot használni. Ezután sorra következtek az ehhez hasonló projektek, akadt köztük pékség, húsüzlet, édességbolt, borozó, és mindezt a világ legkülönbözőbb pontjaira terveztük, Londonba, Németországba, Amerikába.

A karácsonyi pihenő után részese voltam egy nagyobb lélegzetű pályázat elkészítésének. A feladat egy kulturális központ tervezése volt egy Bologna melletti kis területre. A tervezési helyszínen egy régen textilgyárként funkcionáló épület állt, melyet kedvünk szerint használhattunk fel, vagy elbonthattunk.

3k.jpg

Space to culture

Utolsó feladatként több pályázat is felmerült. Ezek között volt a budapesti múzeum pályázat, Szlovákiában egy városrehabilitációs feladat, valamint egy kis olasz városban egy iskola tervezése. Végül a szlovák pályázat mellett döntöttünk.

Ligúria

La Spezia az olasz riviéraként ismert Ligúria és Toscana határán fekszik. Az ország ezen hegyvidéki területén a statisztikák szerint több eső esik mint Londonban. Meglepő módon ez be is igazolódott. A város kettős arcot mutat. Megtalálhatók benne az Olaszországra jellemző stílusú sokszínű, zsalugáteres épületek, sikátoros belvárosi utcákkal, régi kőtemplomokkal, amiktől szinte minden olasz kisváros és falu, hasonló, egységes képet mutat. Másrészt mivel egy védett öbölben fekszik, itt építették fel az ország legnagyobb hadi kikötőjét, emellett erős ipari jelleg települ a város tengerparti hangulatára.

4k.jpg

La Spezia

Az öblöt körben hegyek határolják. A nyílt tengertől is egy nagy hegyvonulat választja el, melyen tíz perc alatt átsuhan a vonat és máris egy lélegzetelállító látvány tárul elénk. Nem lehet betelni vele. Ez Cinque Terre, mely öt apró, de annál figyelemreméltóbb falvacskából álló terület.

5k.jpg

Cinque Terre

Egyik kirándulásom alkalmával Genovában jártam. Ez már egy nagyobb léptékű város. A jellegzetes sikátoros belvárosi hangulat onnan sem hiányzott. Ugyanakkor már nagyobb számban voltak jelen a kortárs építészet alkotásai.

6k.jpg

Genova

Végezetül szeretném megköszönni, hogy részt vehettem a Leonardo projektben mely során nem csak szakmai tudásomat bizonyíthattam külföldön, hanem annál sokkal többet kaptam.

komment

Címkék: határtalan építészet 3 péhl judit kk architetti associati

Badeni gyakorlat

2013.11.10. 09:15 leonardo.sze

Borsai Árpád 2013 októberében megkötötte háromoldalú támogatási szerződését, így Baden bei Weinben, az Architekturbüro Krizmanics építészirodában fog hat hónap gyakorlatot eltölteni 2013. november 4-e és 2014. május 5-e között. Árpád az irodát az osztrák munkaügyi honlapon (AMS) keresztül találta meg. Az irodát a portfóliója és honlapja áttekintése után szimpatikusnak vélte és úgy gondolta, hogy ideális gyakorlati hely lenne számára szakmai tudásának további tágításához. Elmondása szerint a későbbi felvételi elbeszélgetésen ez további megerősítést nyert. A jelentkezés beadása után pár nappal egy telefonhívást kapott az iroda vezetőjétől, ahol egy személyes elbeszélgetésre hívták be szeptember elejére. A pozitív válaszra várva azonban még heteket kellett izgalomban eltöltenie, amikor is szeptember végén közölték vele a jó hírt. Az iroda elsősorban hotelek, irodaházak, lakóparkok, luxus társasházak, szociális és egészségügyi intézmények valamint középületek tervezésével foglalkozik. Korábban már több európai projektet is lebonyolítottak. Többek között készítettek már terveket Bulgáriába, Csehországba, Észtországba, Horvátországba és Magyarországra is. Árpad megérkezésekor több nagy projekt is futott egyidejűleg, melyek közül egy bécsi  hotel, egy 97 lakásos lakópark privát óvodával, egy Zwölfaxingba tervezendő 29 lakásos lakópark, egy schwechati 87 lakásos társasház és egy hainburgi orvosi központ emelendő ki. Az iroda a koncepciótervektől a kiviteli tervek készítésén át, az építkezések építészeti projektmenedzselésével is foglalkozik.
Gyakorlatához sok sikert kívánunk!

komment

Címkék: határtalan építészet 3 borsai árpád architekturbüro krizmanics

Londoni gyakorlat

2013.10.25. 15:33 leonardo.sze

Mózes Ádám 2013 októberében megkötötte háromoldalú támogatási szerződését, így Londonban, a Forbes Massie építészirodában fog hat hónap gyakorlatot eltölteni 2013. november 4-e és 2014. május 2-a között. Az iroda elsősorban látványtervek készítésével foglalkozik más irodák megrendeléseire. Olyan terveken dolgoznak, melyek Ádám számára szimpatikus építészetet képviselnek. Ádám számos cégnél jelentkezett önéletrajzával és portfóliójával, itt egy Skype interjú után dőlt el, hogy alkalmazzák.
Gyakorlatához sok sikert kívánunk!

komment

Címkék: határtalan építészet 3 mózes ádám forbes massie

Eisenstadti gyakorlat

2013.10.25. 13:42 leonardo.sze

Kerekesné Riczó Veronika 2013 novemberében megkötötte háromoldalú támogatási szerződését, így Eisenstadtban, az Architekturbüro Piniel építészirodában fog hat hónap gyakorlatot eltölteni 2013. november 5-e és 2014. május 5-e között. Az iroda főleg lakó- és középületeket tervez. Veronika korábbi magyarországi munkahelyének kapcsolatrendszerének köszönhetően találta meg gyakorlati helyét.
Gyakorlatához sok sikert kívánunk!

komment

Címkék: határtalan építészet 3 kerekesné riczó veronika architekturbüro piniel

süti beállítások módosítása