Széchenyi István Egyetem, Győr

Széchenyi István Egyetem, Győr

Az Európai Unió Leonardo da Vinci Mobilitási Programja

Tempus Közalapítvány

Badeni gyakorlat, záróbeszámoló

2014.05.23. 09:30 leonardo.sze

Borsai ÁrpádArchitekturbüro Krizmanics, Baden bei Wien, 2013.11.04 - 2014.05.05.

Kezdetek

A Leonardo da Vinci programra való jelentkezés ötlete már az egyetemi éveim alatt felmerült bennem. 2012-ben a diploma abszolválásának és átvételének évében sajnos elmulasztottam a jelentkezést. Szerencsémre azonban 2013-ban ismét adódott egy lehetőség. Az egyetem a megüresedett helyekre pótjelentkezést hirdetett meg, így a szükséges dokumentumok gyors összeállításával és benyújtásával jeleztem a programban való részvételi szándékomat. 2013 nyarán kerültek kihirdetésre az eredmények. Mikor megtudtam, hogy elnyertem a programban való részvételt, nagyon megörültem, azonban tudtam, hogy nagyon sok még a teendőm. A pótjelentkezés miatt a programban való részvétel csak meghatározott ideig volt nyitott számomra, így az első és legfontosabb dolgom egy gyakorlati hely gyors találása volt. Mivel a német nyelv számomra kézenfekvőbb volt, mint az angol, ezért a jelentkezési dokumentációmban a három lehetséges célországnak Ausztriát, Svájcot, és Németországot jelöltem meg. Lehetséges gyakorlati helyek keresését már az ösztöndíj pályázat jelentkezési időszakában elkezdtem. Ebben az egyetem által létrehozott külön honlap és linkgyűjtemény is segítségemre volt. A Leonardo pályázathoz kötődő blog számtalan leírást tartalmaz, mely nagy segítséget nyújtott a teljes pályázati és gyakorlati időszak folyamán.

A három ország közül is elsősorban Ausztriát és Svájcot preferáltam, ezért a legtöbb jelentkezést is e kettő országba nyújtottam be. Jelentkezések során elsősorban olyan irodákat kerestem, ahol úgy éreztem, hogy szakmailag és nyelvileg is továbbfejlődhetek. A gyakorlati hely keresése során az irodák egy részét az internet segítségével az adott országnak megfelelő hivatalos munkaportálokon és építészkamarákon keresztül kerestem. Másodrészt pedig híres építészek irodáihoz nyújtottam be a jelentkezésem. A híresebb irodák közül Peter Zumthor irodáját említeném meg példának. A jelentkezés első lépése mindig az adott iroda tevékenységi körének és portfóliójának átnézése, feltérképezése volt. Csak ezután nyújtottam be a jelentkezésem.

Utólag visszatekintve a jelentkezések során Svájccal kapcsolatban az volt a tapasztalatom, hogy elég zárt közösség és a magas nyelvi követelmények (helyi dialektusok ismerete) mellett megkövetelik a helyi jogszabályok jó ismeretét is. Több jelentkezés kiküldése és felvételi elbeszélgetés után végül egy Bécs melletti kis településen Baden bei Wien-ben sikerült egy jó hírű irodánál helyet kapnom.

A gyakorlati hely megtalálása és a szerződések megkötése után a következő feladatom a szálláskeresés volt a gyakorlat időtartamára. Ez nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltam. A keresés során minden szálláslehetőséget figyelembe vettem a kollégiumi férőhelyektől az albérletekig. Mivel sajnos kollégiumi férőhelyet a közelben nem kaptam, ezért az albérleteket kezdtem el nézni. A keresésben az iroda többféle módon is segítségemre volt. Tippeket és lehetőségeket mondtak, illetve ők is érdeklődtek a nevemben. Mindemellett az internet és újsághirdetések segítségével próbáltam a megfelelő szállást megtalálni. Az albérletek keresése során az ausztriai viszonylatban is magasabb árak mellett a legnagyobb gondot a határozott időre (3 év opcionálisan 5 évre hosszabbítható) szóló szerződések jelentették. Ezen szerződések legkorábban az első bérleti idő letelte után voltak felmondhatók 3 hónapos felmondási idővel. Számtalan albérleti lehetőséget megnéztem, de sajnos a tulajdonosok mindegyike elzárkózott a fél éves időtartamra vagy határozatlan időre szóló szerződés lehetőségétől. A másik problémát az ingatlanpiacon jelentkező albérletek iránti nagy igény jelentette. Sajnos ezzel kapcsolatban egy kisebb incidens is történt velem a keresgélés során, de végül minden jóra fordult, mikor az interneten keresztül egy jónak ígérkező lehetőséget sikerült találnom. Telefonos megbeszélés során a szállásadó közölte, hogy szeretne személyesen is találkozni velem mielőtt kiadná az albérletet, így azonnal kiutaztam Badenbe. Az elbeszélgetés során minden a lehető legjobban alakult és a gyakorlat megkezdése előtt sikerült az albérleti szerződést megkötnünk.

Baden bei Wien

A gyakorlat megkezdése előtt számtalanszor kellett a településen járnom. Ennek elsősorban az interjú, az irodával és az egyetemmel megkötendő háromoldalú szerződés és a megfelelő szálláslehetőség felkutatása volt az oka. Baden mindössze 26 km-re fekszik Bécstől déli irányban, gyakorlatilag a bécsi erdő szélén. Lakosságát tekintve kb. 20 ezer fő. A városban meglehetősen magas az életszínvonal, mely a szolgáltatásokban is tükröződik. Szabadidőm mindig a város és környéke látványosságainak felkutatásával töltöttem. Baden egy szép, meghitt, aranyos, világhírű gyógyfürdő- és üdülőváros. A városban található a nevezetes Römer Therme, mely mai formájában egy a Biedermeier időszakban épített medencéből lett kialakítva. A termálfürdő a termálmedence mellett számtalan egyéb felfrissülési lehetőséget is kínál az idelátogatók számára, mint például különféle masszázsok, gyógykúrák, vizitorna, stb. A város másik fürdő nevezetessége a városi strand, mely szintén termálvízével, és homokos „tengerpartjával” csalogatja az idelátogatót. A gyakorlat ideje alatt sajnos csak kívülről volt lehetőségem megszemlélni a strandot, mivel csak szezonálisan üzemel. A strand egy Artdeco stílusú épületen keresztül közelíthető meg.  Az óváros sok csodaszép és nevezetes épületet tartogat az idelátogatóknak. Ezen épületek közé tartozik a városháza, a városi színház, a St. Stefan templom, a Römer Therme épülete, Beethoven háza vagy a Ferenc József császár Múzeum. A város határán, impozáns és vendégcsalogató környezetben található Baden híres kaszinója.

A települést óvárosi része mellett számtalan park is szépíti, melyek közül a leghíresebbek a cirka 8 hektáron elterülő Doblhoffpark illetve az 52 hektáros Kurpark. A Doblhoff parkban könnyű séta tehető és itt található Európa legnagyobb rózsakertje is. A rózsakertben több mint 600 rózsafaj és mintegy harmincezer rózsafa található. Mivel sajnos a rózsák júniusban és októberben virágzanak, így nem nyílt számomra lehetőség, hogy virágzás közben is megtekinthessem a parkot.

A település parkjai és óvárosa mellett borairól is igen híres. A város környékén nagyjából 340 hektáron folyik szőlő és bortermelés, mely jelentős bevételi forrást jelent az itt élőknek.  A megtermelt bor jelentős része ~80%-a fehérbor és ~20%-a vörösbor.

01_600x120.jpg

02_600x120.jpg

03_600x120.jpg

Baden képekben

Iroda

Az irodát a cég tulajdonosa és vezetője László Krizmanics 1989-ben alapította. Az iroda jelenleg 15 főnek biztosít állandó munkát. Elsősorban hotelek, irodaházak, lakóparkok, luxus társasházak, szociális és egészségügyi intézmények valamint középületek tervezésével foglalkozik. A megrendelői kör többnyire magánszemélyek és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó beruházó cégek. A cég európaszerte gyűjti megrendeléseit. Többek között készítettek már terveket Bulgáriába, Csehországba, Észtországba, Horvátországba és Magyarországra is. Megérkezésemkor több projekt is futott egyidejűleg. A nagyobbak közül egy 97 lakásos lakópark és óvoda, egy Zwölfaxingba tervezendő 29 lakásos lakópark, egy schwechati 87 lakásos társasház és  egy hainburgi orvosi központ említendő meg. Az iroda a koncepciótervektől a kiviteli tervek készítésén át, az építkezések építészeti projektmenedzselésével is foglalkozik. Az iroda 2-3 fős csapatokból szerveződik, melyeknek mindegyike egy-egy projektért felelős. Minden csapat a vezető tervezőnek felel. A csapatokon belül is van egy projektvezető, aki az elvégzendő munkákat koordinálja napi szinten. Én egy kétfős csapatnak voltam az egyik tagja. Vezetőm az iroda egyik legrégebbi tagja és az egyik legnagyobb tapasztalattal bíró építész volt. Ketten voltunk felelősek a Schwechatban építendő 87 lakásos társasház és a Zwőlfaxingban létesülő 29 lakásos lakópark terveiért. Mindegyik projekt már túl volt az engedélyeztetésen, így én a kiviteli tervek kezdetén kapcsolódhattam be a munkafolyamatba.

Zwölfaxing - 29 lakásos lakópark

A gyakorlatom kezdetekor csak kisebb munkákat (eladási-, internetes tervek készítése, költségvetés kiírás), munkafolyamatokat (kiviteli tervek kótázása, konszignációs tervek készítése, stb.) bíztak rám. Az így eltelt idő jó lehetőséget biztosított számomra, hogy ismerkedhessek az irodai környezettel, a mindennapokkal, a kollegákkal és szokásaikkal, a német nyelvvel és az irodában zajló projektekkel. Ezután kapcsolódhattam be az iroda egyik főbb munkájába, egy Zwölfaxingban létesülő 29 lakásos lakópark terveinek elkészítésébe. A lakóparkot egy magán beruházó építteti. A projekt három darab, egyenként 9-10 lakást magába foglaló épületből áll. Az épületek az utcaszint alatt elhelyezkedő mélygarázzsal kapcsolódnak egymáshoz. Mivel az engedélyezési eljárás lezárultával csatlakoztam, így egyik fő feladatom az eladási tervek elkészítése és azok megjelenésének megtervezése volt. Miután az eladási tervek elkészültek és a megrendelő is jóváhagyta őket, foghattunk csak neki a kiviteli, a különféle konszignációs tervek és a költségvetés kiírás elkészítésének.

04_600x120.jpg

Wohnanlage in Zwölfaxing

Alanova - Schwechat - 87 lakásos társasház

Megfigyeléseim alapján Ausztriát a nagy építési és beruházási kedv jellemzi. Ennek köszönhetően az építésziroda kettő ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég által egy schwechati társasház terveinek elkészítésére kapott felkérést. A tervezési terület Schwechat belvárosi részében található. A telek a főutcáról közvetlen megközelítési lehetőséggel rendelkezik. Korábban a telken több épület is állt, melyek egy kivételével elbontásra kerültek. A társasházban 87 lakás, egy üzlet és a hozzájuk tartozó közös helyiségek és egy kettőszintes mélygarázs kapott helyet. A tulajdonosok a lakások egy részét kiadásra, másik részét pedig eladásra szánják.

A gyakorlati időm egyharmadánál volt lehetőségem ebbe a munkába bekapcsolódni. A tervezési fázis ebben az esetben is túl volt már az engedélyeztetésen, így szintén a kiviteli tervek készítésében vettem részt. Ebben a szakaszban kollegámmal többször is lehetőségem nyílt az építési helyszínen járni, az elvégzendő feladatokkal megismerkedni és az épületet építés közben látni. Az építési megbeszélésekbe is betekintést nyerhettem, így későbbiekben többek között feladataim közé tartozott a szakági tervezőkkel (gépész, elektromos tervező, statikus) való egyeztetés is és az egyes munkafolyamatok önálló elkészítése.

05_600x120.jpg

06_600x120.jpg

07_600x120.jpg

Alanova – Wohnen auf historischem Grund

Utószó

A gyakorlat elmúlt fél éve alatt sok-sok élményben volt részem és számtalan új ismerettel, tapasztalattal gazdagodtam az élet minden területén. Az ösztöndíjprogram a szakmai továbbfejlődés mellett lehetőséget nyújtott egy nép kultúrájának, szokásainak megismerésére, nyelvének jobb elsajátítására és új barátságok kötésére. A gyakorlat egészét pozitívan éltem meg és egyik legörömtelibb élménye számomra, hogy letelte után az iroda a jövőjét továbbra is velem képzeli el.

A Leonardo da Vinci mobilitási programot remek lehetőségnek tartom és mindenkinek ajánlom. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatását és segítségét mindazoknak, egyetemi dolgozóknak és oktatónak, akik mindezt számomra lehetővé és elérhetővé tették. Köszönöm!

komment

Címkék: határtalan építészet 3 borsai árpád architekturbüro krizmanics

süti beállítások módosítása