Raffai Júlia, Pierre Maes & Associés Architectes, Dalhelm,
2010. szeptember 6. - 2011. március 6.
Szakmai élet
Minthogy egyszer már részt vettem külföldi ösztöndíjprogramban, nagyon megörültem, hogy ismét jelentkezhettem egyre. Az elbírálás alatt elkezdtem irodákba jelentkezni, spanyol, francia, esetleg angol nyelvterületekre. Többek között Belgiumból kaptam pozitív visszajelzést, aminek nagyon megörültem, hiszen a nővérem is itt él. Megérkezésem után lehetőségem nyílt több irodába is bedolgozni, ezek közül egy tűnt kifejezetten szimpatikusnak, Pierre Maes irodája. Kapóra jött közben, hogy a pályázat nyertesi között lehettem, így meg is beszéltem Pierre-rel, hogy így fogadna-e teljes munkaidőben gyakornokként. Nagy örömömre pozitív választ kaptam.
Az iroda 8 főt számlál, és Liege mellett, Dalhemben található, de egész Vallónia területén vannak munkáik. Profiljuk elég széles skálán mozog, a kisebb külső-belső átalakításoktól kezdve az egészen nagyszabású projektekig. Foglalkoznak emellett energetikai tanulmányok, költségvetések, műszaki leírások készítésével, műszaki vezetéssel is. Sok állami munkájuk is van, rendőrségeket, kórházakat, szociális lakásokat is terveznek, alakítanak át.
Pierre háza az irodával (éjjel-nappal) és a hóemberünk
Megérkezésemkor egy épp leadás előtt álló projektbe kapcsolódtam be. Víztisztító telep engedélyterveit kellett elkészítenünk, amihez megadtak minden specifikációt a medencékről, technológiáról. Ez nem kifejezetten kreatív feladat, de jól belerázódtam az iroda életébe, hiszen nem egyszer éjszakáig kellett maradnunk.
Ezután következtek a szociális házak felújítási tervei. Belgiumban rengeteg szociális bérlakás és ház van, újak is épülnek szép számmal, de a régieket sem hanyagolják el. A felmérés felért egy kisebb szociológiai tanulmánnyal, de nagyon élveztem. Hőszigetelésen, fűtéskorszerűsítésen és kisebb átalakításokon fognak átesni az épületek.
Az érkezésemet megelőző években egy nagy lélegzetvételű munkája volt az irodának, egy hulladékfeldolgozó üzemet kellett tervezniük Liege mellé. Érkezésemkor az épület már állt, működött, de a mai napig sok dolgunk van vele. Szintén az első feladataim között voltak itteni iroda átalakítások, a meglévő épületek szellőzésének korszerűsítése, és az ezzel kapcsolatos felmérések elvégzése.
A hulladékfeldolgozó éjjel és nappal, valamint a hatalmas szemétfeldolgozó tartály építés közben
Ezután főleg kisebb munkáim voltak, némelyiken kizárólag én dolgoztam. Ebben az időben rengeteg látványtervet is kellett készítenem, ehhez nem értett senki az irodában.
Kicsit el is időznék ennél a gondolatnál, hiszen alapvető eltéréseket fedeztem fel az általam ismert itteni építészek, és az otthoniak között. Akikkel Belgiumban dolgoztam együtt, egyikük sem dolgozott semmit a tanulmányai alatt. Velem együtt érkezett egy frissen végzett fiú is az irodába, neki például el kellett magyaráznunk, hogyan is kell felmérni valamit. Szigorúan annyi tudással jönnek ki az egyetemről, amennyit kérnek tőlük. Természetesen ez nem reprezentatív felmérés, csak a saját tapasztalatom.
Visszatérve a saját munkáimhoz, következzen az egyik kedvencem. Az iroda közelében épült egy energiatudatos családi ház, meglehetősen luxus kivitelezéssel. Nagyjából 3 millió euróba került, a különleges technológiák miatt. Ide kellett házi borospincét terveznem a tulajdonosnak a jelenlegi pincébe, ami átlátszatlan üvegfödémmel van leválasztva a hatalmas előtértől, tehát a ház szerves részét képezi. A fantáziámat teljesen elereszthettem, hiszen a megrendelő jómódú és nyitott volt, ráadásul szeretett volna valami különlegessel szolgálni a vendégeinek.
Itt kitérnék egy másik érdekességre, amivel először igazán itt találkoztam. Az irodában mindenki egyenrangú, a saját ötleteimet vethetem papírra, ha a megrendelőnek is megfelel, akkor úgy is fog megvalósulni. Természetesen sokszor kapok támpontokat, de valójában ez az előbb említett projektnél vált először egyértelművé, amikor elkezdték legyártani az általam megálmodott íves polcokat. Ez a legtöbbször így működik, egyeztetünk egy utat, és az alapján teljesen szabad kezet kapok.
Dolgoztam egy másik családi házon is, aminek a tervei már megvoltak, látványterveket, elektromos terveket, metszeteket kellett készítenem. Kényes feladat volt, mert a ház Pierre öccséé lesz, de szerencsére neki elnyerte a tetszését, sőt, már kivitelezés alatt áll az epulet.
A borospince koncepciója és a készülő polcok, valamint Pierre öccsének a háza
Csináltam egy kis belső átalakítást is egy szakszervezeti irodaházban, egy meglévő konyha-ebédlő helyére kellett terveznem egy, a jelenleginél kisebb konyhát, bárt, pihenő sarkot, és egy rendezvényteret. Itt találkoztam először az itteni tűzvédelmi előírásokkal, amik elég szigorúak, de sikerült egy mindenkinek tetsző megoldást találni. Ez az átalakítás jelenleg a kivitelezés végénél tart, nagyon kíváncsi leszek az eredményre.
Ezen kívül dolgoztam egy 8000 nm-es üzem korszerűsítésén, testreszabásán, arculati átalakításán is, saját munkám volt egy meglévő hotelhez felvonót tervezni, bedolgoztam egy régi, védett presbitériumi épület lakóházzá való átalakításába is.
Látványtervek: a szakszervezet pihenősarka, a presbitérium és egy régi mozi átalakítás
Mindent összevetve rengeteget tanultam ezalatt a fél év alatt, sok hasznos tapasztalatra tettem szert.
En különböző felméréseken, hol megfelelően öltözve, hol hirtelen „kivezérelve”.
Mindennapi élet
A legközelebbi nagyváros Liège. Számomra elég nagy csalódás volt, kifejezetten csúnya és rossz felosztású város. Történelméről annyit, hogy régen virágzó acélipara mára tönkrement, megannyi rozsdás szégyenfoltot hagyva a város peremén. Belvárosi része kedves, de nem túl rendezett, és itt is az autóké a főszerep. Gyalog nehezen, biciklivel viszont egyáltalán nem lehet közlekedni a városban. Ellenben a környező dombokon kifejezetten szép külvárosi részei vannak, mintha 3-4 Rózsadombja is lenne, viszont itt nem drágábbak a lakások, talán csak egy leheletnyivel.
Egy érdekesség, amit megemlítenék, az az új vasútállomás. Calatrava tervezte, és tavaly készült el. Kisebb, mint a többi Calatrava által jegyzett épület, de a jellegzetes jegyeket magán hordozza. A helyiek szerint nagyon szerencsétlen az elhelyezkedése, hiszen egy domb lábához épült, es amúgy is nehezen szokjak meg a formáját. Gondolom, idővel a varos szerves részét fogja képezni, és nem szül ennyi vitát, mint most. Engem mindenesetre lenyűgözött.
Liège-i lépcső, az új mozi, a vasútállomás es Liège messziről
Gyakran megfordultam Maastrichtban is, ami már Hollandiában van, nagyjából 30 km-re Liège-től, de már egészen más világ. Ahogy átérünk a határon, egyszer csak még az autópálya mellett is bicikliutat találunk. Egészen a főtérig be lehet menni autóval, onnan azonban már a zegzugos sétálóutcák fogadnak minket. Szép, tiszta város, és mindenki beszél angolul. Szerencse, mert hiába értem egész jól a hollandot, megszólalni biztos nem tudnék.
Nincs messze Spa sem, ahol az egyik leghíresebb Forma 1-es pálya van. Jó idő esetén szinte minden hétvégén tartanak valamilyen versenyt, amire a belépés általában ingyenes. Voltam egyszer Porsche Day-en és egyszer olyan versenyen is, ahol a helyiek indulhattak a sportautóikkal. Sokuknak van „nyári autójuk”, ahogy ők mondják. Ilyen versenyek alkalmával szabad a bejárás mindenhova, még a boxutcába is. Terveztem, hogy eljutok a termálfürdőbe is, de erre eddig nem került sor.
Brüsszelben gyakran megfordulok, egyrészt mert nagyon közel van, másrészt a nővérem miatt. A városnézésen már túlvagyok, de koncertekre, virágszőnyeget nézni, és egyéb eseményekre azért elmentem.
Gyakran megfordultam még Aachenben is, hamar rájöttem, hogy élelmiszert sokkal olcsóbb ott vásárolni, ráadásul van tejföl-túró is. Mivel Németországhoz tartozik, alacsonyabb a forgalmi adó, nagyon sok belga jár ár bevásárolni. A belvárosa is nagyon szép, lehetőségem nyílt megnézni a karácsonyi vásárt. Igazi németes hangulata volt, tiszta, rendezett, hangulatos, kolbászos, sörös...
A környéken nincs túl sok kulturális esemény, szabadidőmben főleg sportversenyekre jártam ki. Voltam bicikliversenyen Houffalize-ben (Four Cross), „korcsolya downhill” versenyen Hollandiában, valamint a Tour de France egy szakaszát is sikerült megnéznem. Nagyon örültem, hogy rengeteg ilyen eseményt maximum másfél óra alatt elértem.
Megpróbáltam a hétvégéket tartalmasan eltölteni. Egyszer elmentünk a nővéremékkel közösen Franciaországba, Dunquerke-be, ahol megnéztük a híres csata emlékművét. Máskor egy farmot látogattunk meg, ahol Oldtimer autókat újítanak fel. Ez a másik kedvencük a helyieknek, sokuknak van otthon veterán autója, és néha beöltöznek vagy korabeli ruhákba, vagy képregényfiguráknak, majd úgy autóznak. Es itt nem bohém fiatalokról beszélek, hanem tisztes nyugdíjasokról.
Bicikliversenyen, Oldtimerfarm, egy törött Ferrari Spa-ban, valamint a Tour de France
Munkaidőben gyakran futottak be Pierre vásárlói is, ugyanis borászata van Franciaországban, és a ház mellett is árul borokat. De nem bántuk, mert gyakran mehettünk mi is borkóstolókra vele. Viszonylag kis mennyiségben termelik meg a bort, de sok szakmai elismerést kaptak mar a jó minősége miatt (www.sainte-luchaire.com – ez persze jobb honlap, mint az irodáé).
A szeptember-október zsúfolt volt nagyon, két esküvőre is hivatalos voltam. Az egyik a nővéremé volt Spanyolországban, tehát egy magyar-spanyol verzió, a másik pedig újdonsül kolléganőmé, aki eredetileg olasz, tehát részt vehettem egy belga-olasz rendezvényen is. Érdekes volt mindkettő, de annak külön örültem, hogy Spanyolországban tölthettem pár napot, ráadásul a családommal. Megnéztük Madridot, Segoviát, és a környéket.
Általában Vallóniáról elmondhatom, hogy nem nagyon beszélnek idegen nyelveket. Eleinte próbálkoztam az angollal, mert 12 éve tettem le a francia nyelvvizsgám, és erősen frissítésre szorult a tudásom, de nem mentem vele semmire. Flamand oldalon szinte mindenki tud angolul és esetleg franciául is, ott sosem volt gondom ezzel.
Az adminisztrációval, bürokráciával gyakran megütöttem a bokámat, például nem bérelhettem lakást bankszámla nélkül, azt viszont nem nyithattam lakcím nélkül. Ilyen, és ehhez hasonló akadályokba gyakran ütköztem, ami azért volt bosszantó, mert több napom elment ilyen dolgokkal.
Az itt élők nagyon kedvesek, de nem túl közvetlenek. Eltelt egy kis idő, míg meg tudtam különböztetni a „mű-érdeklődést” az igazitól. Azért nem rossz, hogy mindenki kedves, mosolyog, még ha ez nem is mindig őszinte, de egy boltba belépve kifejezetten jólesik az eladótól. Nagyon gyakran magázódnak az emberek, ez nagyon tetszett, még a McDonalds-os diákmunkással is.
A közlekedést nem volt könnyű megszokni. Egyrészt szinte minden kereszteződés jobbkezes, amit otthon már majdnem teljes egészében megszüntettek balesetveszélyessége miatt. Ezen kívül elég rosszul vezetnek, nehezen reagálnak a külvilágra, de ezzel nem okoznak túl nagy fennakadást, mert mindenki elég nyugodt. Amikor minden irányból jön valaki, és nem tudják, kinek is lenne elsőbbsége, akár 10 percig is ácsorgunk a kereszteződésben, majd egyszerre indul meg mindenki.
A környezetemben lévő belgáknak nagyon fontos a gasztronómia, általában a férfiak is jól boldogulnak a konyhában. Ennek ellenére nem nagyon ettem még itt finomat. Sosem szerettem a magyaros ételeket, húst sem igen eszem, tehát nem az átlag magyar ízlés miatt, de nekem nagyon ízetlen itt sok étel. Egy kolléganőm hívott el egyszer mindenkit magához, csak desszertből háromféle volt, persze minden adag pici volt, es egy kész költemény. Órákig csak ettünk, beszélgettünk, egész más volt, mint ahogy mi elintézzük az étkezést.
Vacsora a kolléganőmnél, a belga és a spanyol esküvő
Időközben a francia nyelvvel is megbarátkoztam ismét, most mar jól boldogulok vele, csak néha összekeverem a nemeket. Plusz általában orosznak néznek, pedig figyelek a kiejtésre. Különösebben nem akadnak fenn ezen, rengeteg külföldi van errefelé. Sok a török, rengeteg afrikai és arab van, akik tudnak franciául, ezért szívesen jönnek, elvétve lengyelek és más szláv népek. Az egyik kollégám barátnője például horvát, és a háború miatt menekült a 90-es években otthonról. Találkoztam pár magyarral is, nagy részük 56-os, voltam velük magyar misén is, de a kazánszerelő is megszólalt, hogy folytassuk magyarul, miután „elpantomimeztem” neki, hogy a termosztát rossz helyen kattan, és nem is akkor indul a fűtés.
Az egyik legmókásabb mégis az volt, hogy találkoztam egy névrokonnal is Visé-ben, ahol dolgoztam. Motorboltjuk van a városban, amire ki van írva nagy betűkkel: Raffay. Kiderült, hogy az édesapa kapuvari születésű, ő nyitotta a boltot, a fia, aki már itt született, országos motorbajnok. Arra jutottunk, hogy nem vagyunk rokonok, de azóta is tartjuk a kapcsolatot, hol ők segítenek nekem tanácsokkal, hol én viszek nekik pirospaprikát.
Összességében hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílt a program keretein belül kiutazni, és bízom benne, hogy az itt szerzett tapasztalataimat kamatoztatni tudom életem folyamán, és hogy életre szóló ismeretségeket kötöttem.
